Konzultáció
Mindannyiunknak vannak sajátos, egyedül ránk jellemző módszerei, amelyekkel az érzelmeinket és kapcsolatainkat szabályozzuk. Ezeknek a módszereknek nem teljesen vagyunk a tudatában, ugyanis korai életszakaszainkban sajátítottuk el őket. Sokunk életében azonban elérkezik egy olyan pont, amikor azt érezzük, elakadtunk, és nem tudjuk, hogyan változtassunk. A felnőttkori elakadások hátterében legtöbbször ezek a korán kialakult minták állnak. Pszichológusként elsősorban abban támogatom a klienseimet, hogy tudatosabbá váljanak a saját érzelmi és kapcsolati működésüket illetően, vagyis fel tudják tárni azokat a mechanizmusokat, amelyek megnehezítik a kiegyensúlyozott életvezetést. Emellett arra törekszem, hogy olyan érzelmileg megtartó, támogató közeget teremtsek, amelyben ezeket a berögzült módokat hatékonyan át lehet dolgozni. Hiszek benne, hogyha nagyobb rálátással bírunk saját érzelmi működésünkre és kapcsolati dinamikáinkra, akkor sokkal örömtelibb, kiegyensúlyozottabb és önazanosabb életet élhetünk.
Az első interjút követően az ötödik alkalommal döntünk arról, hogy folytatjuk-e a közös munkát. A közös munka kereteiről és céljairól szóbeli szerződésben állapodunk meg. Egy ülés 50 perc.
Munkámat szoros szupervízió mellett végzem.
Online konzultáció
Külföldön élő magyarok számára online konzultációra is van lehetőség. Az online ülések és a személyes alkalmak keretei megegyeznek.